Most a maraton után sokat gondolkoztam a kiakadásomon. Lehet teljesen felesleges volt, én mégis megkönnyebbültem tőle. Csak gyűlt bennem már régóta a fájdalom és a veszteségérzet. Most már vége. Kiadtam a feszültséget teljesen magamból.
Most apámból van elegem... Mi a faszért jelentkezzek a Mercibe, ha nem is akarok kimenni németbe, és nem is találtam olyat ami érdekelt volna, "gyártósori összeszerelő" hmmm vágyálmom, akkor inkább takarítok valahol a halál faszán egy budit. Egyszerűen nem érdekel ez, főleg, hogy elmenjek itthonról 3 hónapra nah az végképp elborzaszt. Beadom inkább ötmillió helyre a jelentkezésemet, valahova majdcsak felvesznek a picsábais!!! Leszarom az egészet. Ha lesz munkám elmegyek itthonról is. Nem leszek útban senkinek sem. Meg persze akkor nem kerülök pénzbe senkinek, főleg apámnak. Ezáltal megnyugodhat kicsi lelke.
Nem akarom elveszíteni azt aki most vagyok. Nem akarok megváltozni sem. Örökké ilyen akarok maradni, csak sajnos ez a jelen pillanatban lehetetlennek látszik.
Tegnap találkoztam Gyurival Nagyon jó volt. Végre meg tudtuk beszélni a múlt dolgait normálisan, hogy akkor mi miért történt, és hogy folytatódott. Most, hogy ha lehet szeretnék vele többször is találkozni. Jó lenne beszélgetni vele meg bármi. Egyszerűen ő mindig is az az ember volt aki mellett jól éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése