Tétován állok, mintha a szemembe sütne a nap. Mégis feszít belülről valami, amitől csak pillanatokra tudok megszabadulni. Hiszen ki tudja, hogy van e tovább.
Már nem számít semmi, de kezdek túl lenni az elmúlt hetek nehezén. Megnyugszom szépen és végre helyre áll a rend a kicsi életemben és nem érzem magam többé újra senkinek.
Van valakim.
Jó vele, de nem pakolok még ki mindent, hiszen csak 2 hét. Alvinon jöttünk össze de előtte is elvoltunk egymással.
Az emberiség furcsa törvényei igaz? Mást akartam és tettem érte, csak valahogy amikor én előre léptem ő hátra.
Minden mindegy most már. Nekem nem kell semmi több azt hiszem, csak egy kis boldogság. Önfeledt boldogság. Ez lesz az utolsó nyaram amit még "gyermekként" teszek, vagy csinálok végig. Utána kénytelen kelletlen leszek dolgozni menni kilépni a nagybetűs életbe. Mintha eddig olyan egyszerű életem lett volna...
Nem sírok, minek azt. Véget ér valami, és máris belecsöppenek valami újba. Elköszönnöm kár. Nem éri az arcomat könnycsepp. Talán végül is csak a legbensőbb óráimban. Kettesben a lelkemmel.
A jóknak jó, mert a fájó szív az könnyebben kiszáll,a szenvedő, és a morfiumtól tompa tánc megáll,rám se nézz csak hagyd, vigye a szél az arcodat,olyan sok jót tettél, nézd!Ez a fekete zápor ott kint szűnni látszik már.
Tiszta légy - valami Krisztus mondta - úgy jobban alszol,sodródj tovább, csak ha nem baj, ne kelljen elfogadnom,de végignézem majd, a kezem jó erősen tart!itt a fonál, kösd hozzám! Ha átlépsz visszanézhetsz,így elköszönnünk kár… elköszönnünk kár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése